Smink tippek, hogy mindig fiatalosan nézzünk ki

Smink tippek nem csak kezdőknek. Az évek számának növekedésével, sajnos a ráncok száma is nő, azonban a bőr rugalmassága csökken, használjunk bármilyen csoda krémet.

IMA60830

Smink tippek nem csak idősebbeknek

Ahogy változik a bőrünk, úgy kell változtatnunk a sminkelési rutinunkon is, hiszen nem biztos, hogy ami jól néz ki a fiatal bőrön, az jól működik az érettebben is. A következő tippek betartásával, azonban nem nyúlhatunk mellé és fiatalosabban léphetünk ki reggel a fürdőszobából.

Használj kevesebbet! – Smink tippek #1

Az idő előrehaladtával, a kevesebb több, ha a sminkről beszélünk. Próbálj meg fele annyi alapozót használni, mint eddig vagy keverjük össze kedvenc arckrémünkkel a természetesebb hatásért. Ezzel a módszerrel az alapozó nem ül bele a ráncokba, így kiemelve azokat. Ne feledjük eloszlatni a terméket a nyakunkon is az egységes hatásért.

+Tipp: Ha korrektort használunk, akkor is figyeljünk oda, hogy csak a kellő mennyiséget használjuk és oszlassuk el megfelelően, ugyanis, ha túl sokat teszünk föl vagy nem kenjük el rendesen, a ráncokba ülő termék jó pár évet rádobhat a kinézetünkre.

++Tipp: használjunk primert az alapozó felvitele előtt, a primer ugyanis kitölti az apró kis ráncokat, így egyenletesebbé téve az alapot.

Keress ápoló alapozót, ami nem szárít!

Az érett bőrnek, sokkal több ápolásra van szüksége, ezért figyeljünk oda, hogy milyen alapozót választunk. Ebben az esetben is a BB vagy CC krémek mellett is dönthetünk, hiszen ezeknek nincs,erőteljes alapozó hatásuk, ami természetesebb külsőt kölcsönöz, azonban szépen ápolják a bőrt.

Nézzünk bele pipere táskánkba!

Bármennyire is fáj, borítsuk kis a kis sminkes motyónkat és dobjuk ki (vagy ajándékozzuk oda lányunknak) azokat a szemhéjpúdereket, amelyek csillámport tartalmaznak. Ezek a termékek csak a fiatal bőrön néznek ki jól, ugyanis a ráncokba kerülve kihangsúlyozzák őket. Ezek helyett, keressük a matt színeket, finom, természetes árnyalatokban.

Változtass a rúzsodon! – Smink tippek #3

Sok nő ugyanazt az árnyalatot használja, amit a 20-as éveiben megszokott. Azonban az évek múlásával, ezek a színek már nem passzolnak a száj megváltozott kontúrjához és a bőr színéhez. Keressük ebben az esetben is a természetes árnyalatokat, amelyek derűsebbé és fiatalosabbá teszik az arcot.

Nem szégyen újra tanulni a sminkelést!

A sminkelés aranyszabálya az , hogy mindig a korunknak megfelelően sminkeljünk. Éppen ezért fontos, hogy ne éljük meg rossz dologként azt, hogy már nem sminkelhetünk úgy, mint húsz éve. A természet rendje az, hogy a lelkünkkel együtt, a testünk is érettebbé válik. Ha ezt elfogadjuk, és nem ragaszkodunk a régi sminkelési szokásainkhoz, pár évet még akár csalhatunk is.

Spirálozz helyesen!

Figyelj oda, hogy jusson a szempillaspirálból minden egy szempilládra, ez ugyanis még fiatalosabbá teszi a tekintetedet. Használj barna vagy barnás-fekete árnyalatokat, azonban kerüld el messzire a színes spirálokat! Egy vagy két réteg felvitele tökéletesen elég a nyíltabb tekintet eléréséhez.

+Tipp: Csak a felső szempillasort fessük ki, ugyanis az alsó sor kiemelésével a ráncok is feltűnőbbé válhatnak!

Figyelj a szemceruza állagára!

A felső szempillasor kiemelése nagyszerű kiegészítése a smink rutinunknak, azonban itt is a kevesebb-több elvet kövessük. Használjunk puha állagú szemkontúr ceruzát, hogy finom, természetes hatást kapjunk.

+Tipp: Amennyiben nem szeretnénk lemondani a tusról, használjunk vízállót! Mivel a szemhéj az idő előrehaladtával kicsit lelóg, ezért könnyen kaphatunk egy vonalat a szempillánk fölé, amennyiben nem vízállót használunk.

Satírozz, satírozz, satírozz!

Nem győzzük hangsúlyozni a természetes hatást és ehhez a satírozás a kulcs. Használjunk direkt erre a célra kitalált ecseteket vagy szivacsot.

Keressünk, olyan arcpirosítót, ami derűsebbé teszi arcunkat!

Ezek a barackos, gyenge rózsaszínes árnyalatok. Felvitelkor, ügyeljünk arra, hogy megfelelően eldolgozzuk.

Reméljük, hogy tippjeinket hasznosnak találtátok és segítségükkel, fiatalosabban, frissebben tudtok majd sminkelni, hogy sok sok bókot begyűjthessetek!

VISSZA A FŐOLDALRA >>

Próbáld ki a The Body Shop termékeit >>

A hét témái

Milyen az ideális köntös?

3 tipp, hogy megtaláld az ideális köntöst Meleg, puha vagy éppen lenge és szexi? Mindenkinek más a kedvenc otthoni viselete, ami persze nagyban függ az esti programtól is. Ha bekuckózásra vágyunk akkor ideális egy pihe-puha köntös, ami úgy fonja körbe a testünket,...

7+1 tipp a valódi kikapcsolódáshoz

A valódi kikapcsolódás sokszor nehezebb, mint hinnénk! 7+1 tipp, hogy egyszerűbb legyen a lazítás Elmenni egy vagy két hét szabadságra, úgy, hogy közben magunk mögött hagyjuk a hétköznapokat, nem is biztos, hogy olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Sokszor nehéz...

iPad varázsló – Hihetetlen

A Hihetetlen iPad varázsló... Elmúltak már azok az idők, mikor nyulak jönnek ki a cilinderből. Mint sok más dolog, a varázslat is kezdi felfedezni a digitális változást. Simon Pierro, más néven a "iPad Varázsló," trükkjeihez, nem használ mást, csak egy Apple...

Újragondolt gyermekkor: 17 fotó régen és most

Újragondolt gyermekkor: 17 fotó régen és most Néhány éve egy új hóbort ütötte fel a fejét, és népszerűsége a mai napig sem csökken. Időről időre szeretünk újra a kamera elé állni, bemutatni az idő múlását, vagy csak újra alkotni egy-egy pillanatot. A népszerű jelenség...