Megéri jó apának lenni

Megéri jó apának lenni!

Jó apának lenni jó! Kevesebb a viselkedési problémája van azoknak a gyerekeknek, akikkel babakorban sokat foglalkozik az apjuk – olvasható a legfrissebb tanulmányban.

apafia

A világ egyik legnagyobb kutatási alapítványa, a brit Wellcome Trust. Úgy fogalmaz.: Hogy azok a gyerekek, akikkel három hónapos korukig sokat törődik az apa, azokra jellemző a pozitív hatás. A Journal of Child Psychology and Psychiatry című szaklapban megjelent tanulmány készítői rámutatnak arra.: Hogy az első pár hónap alatt kialakult apa-gyermek kapcsolat hatással lehet a gyermek későbbi, serdülőkori vagy akár felnőttkori lelki állapotára.

Igen, Megéri jó apának lenni!

Az Oxfordi Egyetem kutatói 192 családot tanulmányoztak, a résztvevőket két különböző nagy-britanniai szülészeten választottak ki. A ScienceDaily tudományos ismeretterjesztő portálon olvasható, hogy a viselkedési problémák kialakulásának számos kockázati tényezője ismert, ezek közül kiemelten fontos a szülők alaptermészete és a szülő-gyermek kapcsolat. A kutatásokban azonban eddig főként az anya szerepére összpontosítottak. A mostani kutatásban viszont az apa és gyermek közötti kölcsönhatást vizsgálták, méghozzá a gyermek három hónapos, majd kilenc hónapos korában. Az eredmény azt mutatja, hogy az apa-gyermek kapcsolat már a pár hónapos gyermekeknél is kulcsfontosságú. A viselkedési zavarokat kiváltó tényezők igen korai, néhány hónapos életkorra visszavezethetők. A vizsgálat eredménye szerint azoknál a gyerekeknél találtak komolyabb viselkedési problémákat.: – Akikkel szemben az apjuk távolságtartóbban viselkedett, vagy kevesebb időt szánt rájuk.

A vizsgálat azt is kimutatta, hogy ez a hatás erősebben mutatkozott meg a fiúknál, mint a lánygyerekeknél. Ez alapján a szakértők feltételezik, hogy pár hónapos korban a fiúkra erősebb hatást gyakorol az apa személye. Nem úgy, mint a lánygyerekekre – írja az MTI.

18 odaadó apa, aki bármire képes lenne a gyerekéért

A hét témái

Oltás vagy nem oltás?

Nem szeretnénk állást foglalni oltás vagy nem oltás mellett, viszont mielőtt bárki döntene érdemes elgondolkodnia jó néhány dolgon. Ehhez a döntéshez az alábbiakban összeszedtünk tucatnyi olyan információt, ami segíthet a választ megtalálni.

18 konyhai kütyü amit be kell szerezned!

TOP18 konyhai kütyü, ami nem hiányozhat a te konyhádból sem. Manapság semmi sem szabhat határt a kreatívabbnál kreatívabb tervezőknek, akik azon dolgoznak, hogy megkönnyítsék az emberek életét. Te is biztosan ismered azt az érzést amikor a vágódeszkáról lepotyog a...

Miss Universe 2021: ez volt a szépségverseny 15 legszebb ruhája

Miss Universe 2021: ez volt a szépségverseny 15 legszebb ruhája [szerintünk] A Miss Universe szépségverseny komoly múltra tekint vissza, először ugyanis 1952-ben rendezték meg. A versenyző lányok miután a saját hazájuk a legszebbnek választotta őket világszinten is...

40 tény világunkról, amit biztos nem tudtál

40 tény világunkról, amit biztos nem tudtál Világunk: A jó pap is holtáig tanul, miért ne tehetnénk ezt mi is? Most olyan apróságnak tűnő érdekeségeket osztunk meg veled, amiről eddig szinte biztos, hogy nem volt tudomásod. Világunk | 1 - 20 1. Az űrben nincsenek...