12 tipp, hogy betegen is jól nézzünk ki!

12 tipp, hogy betegen is jól nézzünk ki!

12 tipp, hogy betegen is jól nézzünk ki! Az őszi-téli időszakban, fokozott a meghűlés és az influenza veszély. Mostanában a változó időjárás még jobban igénybe veheti és legyengítheti immunrendszerünket. A betegség alatt, talán a legkisebb gondunk is nagyobb annál, mint az, hogy, hogyan is nézünk ki. Azonban vannak olyan helyzetek, amik ilyenkor is megkövetelik tőlünk „az emberi külsőt”. A következő tippek, ennek elérésében nyújtanak segítséget.

images (12)

Kerüljük el a Rudolf nózit

A megfázás, egyik talán legkellemetlenebb velejárója, hogy szinte nem is mozdulhatunk papír zsebkendő nélkül. Azonban, nagyban csökkenthetjük az orr kipirosodásának mértékét, ha nem hagyományos, hanem nedves papírzsebkendőt használunk. Ezzel megvédjük a bőrünket, a folyamatos dörzsöléstől, így hidratáltabb marad.

Az orrfújós időszakban, nem érdemes túl sok sminket feltenni az orrunk környékére, hiszen már az első orrfújásnál lehozzuk a drága alapozót. Ha mégis szeretnénk elfedni a vörösséget, használjunk erősen pigmentált, sárgásabb színű alapozót vagy korrektort, hogy elfedjük a vörösséget.

Maradj hidratált kívül-belül

A betegséggel sajnos együtt jár a dehidratáltság is, ami megmutatkozik a bőrünkön. Ilyenkor megengedett, hogy vastagon felvigyük a (lehetőleg) intenzív ápolást ígéri krémeket a bőrünkre. Ezt a műveletet, reggel és este is ismételjük meg, hogy elkerüljük a bőr dehidratáltságát.

Tipp: Tegyünk be egy kis tégelyes krémet a táskánkba is, így napközben bármikor bekenhetjük vele az orrfújásoktól irritált orrunkat is.

Pufi szemek ellen, hogy betegen is jól nézzünk ki 

Ha a betegség miatt, kicsit megpuffad a szemed alatti rész, akkor próbálj meg úgy aludni, hogy a fejedet, kicsit magasabbra emeled egy kispárnával. Ezzel a technikával elősegíted a folyadékok könnyebb lefolyását az arcodtól. A sötét karikák ellen pedig, használj két- már elhűlt- kamilla teafiltert és feküdj vissza 15 percre az ágyba relaxálni.

+ Tedd be a szemkörnyékápoló krémedet a hűtőszekrénybe! Felvitel után nem csak friss érzetet biztosít, de segít a puffadást is levinni.

Piros szemek

Egy másik áldása a betegségnek, az erek miatt bevörösödött szemek. Használjunk műkönnyet, vagy szemcseppet, hogy felfrissítsük a szemünket. Akik a természetes megoldások hívei, azok csöppenthetnek ricinus olajat is a szemükbe, hiszen már az ókori egyiptomiak is használták erre a célra az olajat.

Sápadt arc

Ha általában az erősen fedő alapozót részesítjük előnyben, most ne tegyük! Hiszen ilyenkor a bőrünk szárazabb, ami nem szolgál megfelelő sminkalapnak . Válasszunk inkább színezett hidratálót, ami természetesebb hatást kelt és jobban ápolja bőrünket.

+ A sápadtság ellen, a legjobb választás a bronzosító. Ez melegebb, egészségesebb tónust ad a bőrünknek. A rózsaszínes árnyalatokat, most felejtsük el!

Világosabb szemsmink, a frissességért hogy betegen is jól nézzünk ki

Használjunk halvány, fénylő bézs, esetleg arany festéket a szemhéjon és a szemhéjunk sarkába is. Ez visszaveri a fényt és ezzel ellensúlyozza a pirosságot és visszaadja a fényt a szemünknek.

Kerüljük el a „szempillaspirál-olvadást”

Az orrfújás és a nyálkahártya fokozott irritációjának hatására a szemünk könnyezik, ami azonban a spirál lefolyásához vezet. Ezért, ilyenkor használjunk vízálló spirált.

Ápoljuk fokozottan ajkainkat

Már szóltunk a betegség során fellépő dehidratáltságról. Ez sajnos kihat az ajkainkra is és hajlamossá válik a kicserepesedésre. Ilyenkor célszerű gyengéden végig masszírozni az ajkainkat egy fogkefével, utána pedig ajakbalzsammal vagy zsíros arckrémmel bekenni és így búcsút mondhatunk a cserepes ajkaknak.

 

Képek forrása: Pixabay.com

Így jelez a tested, ha túl sok cukrot eszel

A hét témái

Ékszerdivat: ezek az ékszerek hódítanak idén nyáron

Ékszerdivat: ezek az ékszerek hódítanak idén nyáron A kiegészítőknek és az ékszereknek nagyon fontos szerepe van az öltözködés során. Sokszor a legegyszerűbb szettet is varázslatossá teheti egy jól kiválasztott nyaklánc, de éppúgy el is ronthatja egy rossz választás....

Hogyan készítsünk trendi húsvéti ajtódíszt?

Hogyan készítsünk trendi húsvéti ajtódíszt? Nyakunkon a húsvét, ezért épp itt az ideje felkészülni ennek a csodaszép ünnepnek a fogadására. Az ajtódíszt mindenki imádja. Jól elkészíthető és alkalmazható dekoráció, egy minimalista ajtódísz pedig minden modern lakás éke...

7+1 esküvői köszönőajándék ötlet

7+1 esküvői köszönőajándék ötlet: ha valami igazán kreatív ajándékot adnátok a vendégeknek Az esküvői hagyományok évről évre változnak, régiek tűnnek el és újak jelennek meg. Ilyen a köszönőajándék is. Régen legfeljebb bort és süteményt csomagolt az ifjú pár a...

Állandó hasfájás gyötör? Ez lehet a hátterében

Állandó hasfájás gyötör? Ez lehet a hátterében Biztosan hallottad már te is, hogy a gyomrodra megy a stressz, vagy nem tudsz dolgokat megemészteni. Ezek nem csupán szóbeszédek, valóban hatással van a gyomrunkra a lelkiállapotunk. Az állandó hasfájás napokat, heteket...