Rozmaring tea hatása életünkre

A rozmaring tea előnyei

Kép: canva.com

A rozmaring tea jót tesz a testnek és a léleknek egyaránt. Mutatjuk, hogy melyek a legfontosabb élettani hatásai.

Hozzájárul a szép bőrhöz

A rozmaring tea jótékony hatással van a vérkeringésre, illetve antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatása is közismert. Ezeknek köszönhetően pedig szépíti a bőrt. Kutatások szerint segít az ekcéma tüneteinek enyhítésében, illetve egyéb bőrproblémákra is kedvező hatással lehet.

Jót tesz az elmének

Akár ízlik, akár nem a memória érdekében jó, ha naponta iszol egy csészével belőle, ugyanis segít a memória frissen tartásában és közrejátszik az öregedés okozta neurológiai rendellenességek megelőzésében. A benne található antioxidáns vegyületről ismert, hogy stimulálják az emlékezetet. Segíthet a memóriakárosodás, a demencia és az Alzheimer-kór megelőzésében is.

A nyugalom szigete

Amellett, hogy segíti a koncentrációs képességet, a rozmaring nyugtató, stresszoldó, kiegyensúlyozó hatással is bír: ha egy órát olyan környezetben töltünk, ahol rozmaring illóolajat párologtatnak, nemcsak nyugodtabbak, vidámabbak leszünk, de az agyunk is felfrissül.

Rozmaring tea a jobb emésztésért

A rozmaring teát már nagyanyáink is használták a különféle gyomorbajokra. Csökkenti a puffadást, és görcsoldó hatása is van. Egy csésze tea már nagyban javíthat a hasfájós mindennapokon. Gyulladáscsökkentő hatása a különféle bélbajokra is megoldást nyújthat, de a székrekedés feloldására is jól jöhet némi rozmaring.

A hét témái

2022 tavaszi sminktrendek

2022 tavaszi sminktrendek 2020 óta sokkal inkább a természetesség volt jellemző a sminktrendekre, mint a harsány színek és kontúrok. A koronavírus-járvány miatt sokáig alig jártunk el otthonról, sokan maradtak otthon homeoffice-ban és csak az online meetingek miatt...

Jóbarátok színészei, akik szülői szerepben is tündökölnek

Jóbarátok színészei, akik szülői szerepben is tündökölnek Ugye te is imádod a Jóbarátok című sorozatot? Kevés olyan ember van, aki erre nemleges választ ad, s bár a színészek életét egészen könnyen követhetjük az utolsó rész óta is, főként, hogy 2021-ben a Jóbarátok:...

Hogyan érjem el, hogy akarjon a pasi? Mutatjuk a fogásokat!

Amikor felfigyelünk egy férfira, hamar feltesszük a kérdést: vajon hogyan érjem el, hogy akarjon? És hogy mi a válasz? Nem kell különleges trükkökhöz folyamodni, de azért egy kis női fifika nem árt.

Milyen az ideális köntös?

3 tipp, hogy megtaláld az ideális köntöst Meleg, puha vagy éppen lenge és szexi? Mindenkinek más a kedvenc otthoni viselete, ami persze nagyban függ az esti programtól is. Ha bekuckózásra vágyunk akkor ideális egy pihe-puha köntös, ami úgy fonja körbe a testünket,...